2009. augusztus 30., vasárnap

Programajánló

2009. augusztus 29., szombat

Túrabeszámoló

Július15-én reggel még a többiek aludtak mi elindultunk egy gyalogtúrára.
Elsőként a sasfészket néztük meg ahol következett egy sziklás túraútvonal, ami a pálos kolostor romjaihoz vezetett. Itt volt egy kilátó is, ahova fel lehetett menni. Amikor megpihentünk folytattuk a túrát. A remete-barlanghoz érve megláttuk a zsongorkővet.Ennek a helynek a történetét elmesélte Anti bácsi.A történet úgy szolt, hogy volt egy fiatal pár akiket üldözött a török és a fiatalok nem akarták, hogy elválasszák őket egymástól, így leugrottak és szörnyet haltak. A túráról miután hazaindultunk láttuk a síremlékeket
A túra oda-vissza 20km volt. Kellemesen elfáradtunk, de nagyon jól éreztük magunkat.

Varga Zita


A Pálos-kolostor romja


Jakab-hegyi kilátó



Remete-barlang



Zsongorkő

2009. augusztus 22., szombat

Augusztus 20.

Ha augusztus 20-a, akkor kenyérszentelés. A csongrádi cserkészek a városi ünnepségen nem csak díszelegni szoktak, de nekik jut az a hálás feladat is, hogy az új kenyeret körbekínálják a megjelenteknek. Ez idén sem volt másként.

Akinek kedve van hozzá, az a címre kattintva a Csongrád Televízió Híradójában meg is nézheti az egész ünnepséget (persze a cserkészekkel az "élen").

Felber Dani

2009. augusztus 20., csütörtök

Fényképek

Mivel egy kép többet mond ezer szónál, így néhány fotográfiát meg lehet tekinteni a nyári táborról, itt jobbra. (A képeket Varga Zita készítette)

UPDATE
Felkerültek Vekerdi-Badó Zoli képei is.

az UPDATE UPDATE-je
Felkerültek Kovácsik Antika képei is.

Felber Dani

2009. augusztus 18., kedd

Ellenőrzés

Mint az V. Cserkészkerület Táborozási Szakvezetője villámlátogatást tettem a csonrádi kempingben megszálló 519. Bálint Sándor cserkészcsapatnál. Ők ezt az alábbi módon élték meg (részlet a tábori naplójukból):

"Visszatérve szállásunkra a tábortűzi készülődés mellett a kicsik is kipróbálhatták az evezést és a szülők érkezését próbáltuk minél szebbre megtervezni. Közben meglátogatott bennünket a kerület táborozási vezetőtisztje, Felber Dani is (nem kellett messzire mennie, hiszen ő csongrádi…) és még az ÁNTSZ-nél is drákóibb szigorral töltögette négyoldalas kérdőívét, úgyhogy parancsnokunk a könyörgés után a meggyőzés drasztikusabb módját választotta, de megnyugtatásul fontos közölni, hogy csak a fénykép kedvéért. :-)"


(A fényképeket Nagy Gábor készítette)

Felber Dani

Nyári tábor

Üdvözlet!

Meglehetősen rég volt az utolsó bejegyzés, így most pótolandó a hiányt, jöjjön egy (vagy több) beszámoló a nyári táborról.

Szóval július 10 és 19 között a Mecsek és a Zselic határán fekvő Hetvehely község közelében levő Kánya-völgyben táboroztunk. A 652-esek "látogatást" adtuk vissza, így kerültünk a Hatodik cserkészkerület kerületi nagytáborába, amin közel 300 cserkész vett részt, 7 altáborban.

A csapatból közel 20-an vettek részt a táborban, de sajnos többen csak 2-3 napot tudtak maradni. A táborépítés "nehézségei" után az egész társaság az ünnepélyes megnyitón és fogadalomújításon találkozott először a harmadik napon.

Másnap, hétfőn, közös kézművesnap és táncház került megrendezésre. Majd' 15 helyszínen lehetett kisebb-nagyobb dolgokat készíteni, új tecnikákat, fogásokat ellesni. A teljesség igénye nélkül néhány állomás: kavicsfigura készítés, íjászat, kézi "helikopter" készítés, batikolás, agyagozás, bőrözés, ékszerkészítés ésatöbbi ésatöbbi. Ezt követően, a késő délutáni órákban táncházat rendeztek, három helyszínnel, így mindenki eljárhatta a neki tetsző táncot.

A következő két nap a csapatportyáknak lett szentelve. Öt táborozó barlangászni indult Orfűre, a Trió-barlangba. Mivel ez nem kiépített, így kúsztunk-másztunk,-sárosak lettünk, de a látvány és néhol helyen izgalmasan vezetett útvonal kárpótolta mindenért a társaságot.
Ezzel egy időben a tábor többi résztvevője az Abaliget - Őrfű útvonalon hazasétált Hetvehelyre. Ők az abaligeti cseppkőbarlangot nézték meg.

A tábor ötödik napján Anti bácsi a "kemény maggal" egy egész napos gyalogtúrára vonult el. Az út végállomása Kővágószőlős volt. Ezt a távot oda-vissza sikerrel teljesítették, így vidáman bár megfáradva tértek haza napnyugta után.

Felber Dani